 Látogatóink száma: 7598 |
||||||
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
||||||
|
Történet Tiszabezdéd község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az Északkelet-Nyírségben, Tisza-könyökben, Záhonytól délnyugati irányban 3 kilométerre található. A község terület 1860, központi belterület 163 hektár, lakónak száma 2063 fő ( SZ-SZ-B megye Kk. 1998:859). Ezen adatok alapján a kisközségek kategóriájába sorolható. Tiszabezdéd, Győröcske, Záhony, Tiszaszentmárton, Eperjeske, Mándok és Tuzsér községekkel határos. A Tisza melletti fekvésre utal a Tisza-előtag. A falu korábbi nevét tulajdonnévvel toldották meg, s 1906-tól használják így hivatalosan (FNESz. II. 1988: 648). Népi neve Bezdéd. Közlekedési szempontból jól megközelíthető, a 4-es főút, valamint a Budapest-Záhony vasútvonal mentén helyezkedik el.
A falu nevének forrása a szláv Bezdéd „nagyapa nélküli” jelentésű személynév. A szláv eredetű személynévből magyar névadással keletkezett. Szemantikai vonatkozása:,az „ akiknek nincs ismert őse, máshonnan jött” (FNESz. II. 1988:648). A község történetéről ez idáig nem készült összefoglaló munka (adalékok jelentek csak meg). Annyi bizonyos, hogy története nagyon régi időkre nyúlik vissza. Már a XIII. században állott a település.1212-ben tűnik fel neve Bezder – Bezdír alakváltozatban. Ez a névre vonatkozó első megbízható adat. 1067-1212 között a százdi apátság Zsurk környéki birtokához tartozott a község. 1336-ban peres ügyben említenek egy Doch nevű idevaló embert. A falu neve Bezdyd alakban szerepel. 1337-ben a Losonczyak bezdédi tiszttartója Ábrahám fia János jobbágyokkal pusztította Lóránd fia Tamás komorói birtokát. A falut Bezdeyd-nek tüntetik fel (vö. Mező-Németh 1972: 120). Korábban is lakott terület volt ez a vidék, mert honfoglaló őseinknek is megtetszett a Tisza-könyök. Ezt jelzi az a honfoglalás kori temető, amelyet 1896-ban, a millennium évében tárt fel Jósa András. A leletek ábrákkal illusztrált, terjedelmes leírását az Archaeológiai Értesítőben közölték (vö. Borovszky 1900: 384). A temetőben talált tarsolylemez kereszttel, páva és sárkánymotívumokkal díszített, a magyarországi művészet valamennyi összefoglaló munkájában szerepel. Jelenleg a Nemzeti Múzeumban található. Borovszky Samu (1900:384-6) a temetkezési módokról, a lócsontvázak és az emberi csontok helyzetéről ír. A leletek között aranyozott vörösréz tarsolylemez, szablyák övveretek, nyíl-és lándzsahegyek, zabla, kengyel, nyereg, karkötők, paszta- és üveggyöngyök, ezüstgyűrűk, bronz és ezüst fülbevalók, egy arany fülbevaló, sarló volt. A temető 17 sírja közül 11 lovas-sír. 1890-ben került a Nemzeti Múzeumba az a késő bronzkori lelet, amit beolvasztásra gyűjthettek össze a községben, de az állandó veszély miatt elrejtették. Egy részük épségben maradt: tőr, lándzsacsúcs, tű, karperec, más részük töredék: sarlók, balták (vö. Bóna 1961:80). A XIV. század első feléből származó oklevelek már a mai Bezdéd néven említik a községet a Tomaj nembeli Losonczyak birtokaként (vö. Dienes 1939: 361). A Losonczy család támogatta Károly Róbertet a kiskirályok elleni küzdelemben. A Losonczyak majdnem 300 évig voltak birtokosai. 1422-ben a Bezdédy, 1442-ben a dadai Móré család volt a földesura (vö. Borovszky 1900:18). Utána egymást váltogatták a birtokosok. Gyakran harcok révén cserélt gazdát. 1588-ban csak a Csapi családot említik földesúrként. A település 50 jobbágyháztartással akkor már jelentékeny hely volt, 1596-ban mintegy 130-140lakosa lehetett. Csapi Krisztóf és Péter volt a földesúr.
1618-ban Melith Péter mellett még két földesura volt, a település jelentékenyebb részét 24 jobbággyal Kendi István bírta. 1703-ban a Melith család kihaltával a kincstárra szállt a birtok.
A helységben 1650-ben akasztófát állítottak fel. Ennek emlékét őrzi az Akasztódűlő. A lélektátókat és káromkodókat kalodával büntették. 1655-ben „mételyes gonoszokat” említettek Bezdéden. Mételyes gonosz volt az a pataki diák, aki a faluban kezdett tanítani, amikor Báthory Zsófia menekülésre kényszerítette a sárospataki iskola tanárait, tanulóit. A bezdédi eklézsiában menedéket talált tógás diák az egyházmegye élén állóknak is ellenére volt (vö. Borovszky 1900: 189). A reformáció terjedése után ( az 1530-as vagy 1540-es években) a lakosság kálvinista lett. Valószínű, hogy Bezdéden Patak felől terjedt a protestantizmus (vö. Dienes 1939:151). A község a XVI. század második felétől a Szabolcs vármegyei református egyházközösséghez tartozott. Már a XVIII. század elején működött református lelkipásztor a faluban. Református jellegét azóta is tartja. A vallási megoszlásra az alábbi adatokat találtam az egyházi anyakönyvi bejegyzések, a községről említést tévő irodalmak (Fényes 1847, Márton 1929,Dienes 1939), helységnévtárak ( 1873-tól) alapján. Időpont A lakosság száma (fő) Református Katolikus (római,görög) (fő) Zsidó(fő) 1784 578 - - - 1809 614 - - - 1814 704 254 62 56 1822 858 300 79 48 1839 1257 824 174 86 1851 1157 824 158 174 1890 1371 891 210 rk. 138 1900 1315 863 217 rk. 98 1926 1817 1454 180 rk. 78 1939 1713 1489 319 rk. 73 1949 1937 1960 2163 1970 2330 1980 2177 1990 1933 2000 2040 1939-ig rendelkeztem népszámlálási alapú vallási adatokkal, ezután már csak a lakosok számát tűntethettem fel a Hnt-ak adatai alapján. A hiányzó adatok nem szerepeltek a statisztikákban. A lakosság összlétszáma sokszor nem egyezik a különböző vallásúak lélekszámának összeadása után. Hogy kik maradhattak ki, ez rejtély maradt. A fellelhető számadatok alapján azonban látszik, hogy a lakosság nagy többsége minden jelzett időpontban református vallású. A katolikusok, zsidók névanyaga nincs meg a községben. A római katolikus plébániát 1939-ben alapították a faluban, addig Mándok község filiája volt. Valószínű, hogy a nem református vallású tótok, ruszinok (ezek görög katolikusok voltak) mezőgazdasági munkára, a zsidók kereskedelmi céllal jöttek a faluba, s letelepedtek. A zsidók száma a XIX. század végéig emelkedett, aztán csökkent, a XX. század második felében már nemigen élt zsidó család a faluban. A nem református vallású lakosok névadásának vizsgálata nem volt célom, ezek kívül estek vizsgálatom körén. Lényegesen nem befolyásolnák a vizsgálat eredményeit. Műemlék a faluban a Kossuth utcában található késő gótikus stílusú református templom. Elődje a XIII. századából való görög katolikus templom, amihez 1556 és 1590 között támpilléres szentélyt építettek. Az egykori gótikus boltozat gyámkövei XV. századiak. A kőkonzolos főkapu késő gótikus, nyolc gótikus ember, medve, majom fejjel. 1684-ben gyűjtést végeztek a gyülekezetben egy harangra. 1697-ben átfedték a templomot, a nyugati végénél 1703-ban fatorony épült. Egy 1744-es feljegyzés említi, hogy a templom egyik oldala kidőlt. 1746-ra építették fel újra, amikor famennyezetet készítettek bele, de a kőboltozat egy részét épen hagyták. A parókia 1763-ban épült. 1766-ban barokk stílusú szószéket és fölé koronát készíttettek a lakosok.
1824-ben a korábbi árvíz miatt tönkrement torony helyébe új kőtorony építését határozták el, melyet el is kezdtek építeni, de pénzhiány miatt nem tudták folytatni. 1834-ben egy földrengés erősen megrongálta a tornyot, alkalmatlanná tette a templom használatát. 1838-ra nagy nehézségek árán helyreállították, a kőtorony építését is befejezték. A torony 30 m magas (a sisakkal és csillaggal együtt 46 m), háromszintes, órapárkánya késő barokk jellegű. A templom 28 m hosszú. 1840-ben nyitották meg az új bejáratát. 1869-ben átfedték a zsindelyét, de 1883-ban egy villámcsapás kárt okozott benne. 1901-ben került sor az átfedésre, a falazat kijavítására. Az I. világháború alatt beolvasztották a nagyharangot. 1922-ben szentelték fel az újat (240 kg súlyú). A kisharang (76 kg-os) még 1803-ban készült. 1920-ban intarziával díszített úrasztalát kapott ajándékba (Szilágyi Györgytől) az egyház. 1933-ban kézzel fujtatott orgonaharmóniumot avattak a karzaton. 1936-ban teljes renoválást végeztek a templomon. 1944-ben két lövést is kapott, egy gránáttalálat átlyukasztotta a tetőt, megrongálta a mennyezetet is. 1976-ban új gombot húztak a toronyra. Az épületet már 1949-ben felvették a műemlékek jegyzékébe. A XVIII. század végi, a XIX. és XX. századi társadalmi viszonyok rövid ismertetésével kívánom bemutatni, igyekszem érzékletessé tenni a falu mindennapi életét. Az adatok persze csak jelzés értékűek, az élet sokrétűségét nem lehet velük visszaadni. Az 1767-es úrbéri rendeletnek megfelelően Bezdéd jobbágyainak és földesurainak a helyzetéről is tudósítottak a feljegyzések. Örökös jobbágyok laktak a faluban, akik kötelességüket kézi munkával és állati erővel végezték. Búzát, gabonát (rozs), zabot, kendert, lent, lencsét, borsót, kukoricát, répát, dinnyét termeltek. Voltak a határban kaszálók, ezeket gyakran elöntötte a víz, de egyszer mindig lekaszálták. A sarjúra marhákat hajtottak, legeltető helyet még árendáltak is. Volt erdő (akác, nyár, tölgy) a környéken, lehetett fát szedni, makkoltatni. Volt tüzelőfa, épületre való fa is. A falu határában volt elég kenderáztató víz. Vízimalom a közelben Csapon és Eszenyben őrölt, de a községben három szárazmalom működött. Dohány is termett elegendő. A lakosok a környékre (legfőképpen Várdára és Ungvárra) jártak vásárokra. Kereskedtek gabonafélékkel, almával, gyapjúval. Sok földesura volt a településnek, tíznél is több. Fényes Elek (1851: 130) a következő neveket említi: báró Ghillányi, báró Béhner, Péczely, Egry, Ormos, Erős, Somlyódy, Holesch, Petrovay, Viczmándy, Orosz, Lónyay, Ladányi, Molnár, Nagy. A XIX. század első felében két báró birtokolt földet, vagyonos középbirtokos volt a tekintetes Somlyódy család. Több tagja is élt Bezdéden, a falu életében mindig vezető szerepet töltöttek be. Erről tudósítanak az anyakönyvi bejegyzések is. A református egyház birtokában van egy érdekes úrvacsora kehely, melyet a hagyomány szerint egy Somlyody nevű insurgens, mint hadi zsákmányt ajándékozott az egyháznak. Az aranyozott ezüst kehely az apostolok domborművű képeivel van díszítve. Három darabból áll, és alakja mutatja, hogy azelőtt fedeles serleg volt (vö. Borovszky 1900: 19). Jelenleg a debreceni református egyháztörténeti gyűjtemény kiállításán látható. A vadászat, halászat, pálinkafőzés és árusítás, a mészárszék joga a földesuraké volt. A XIX. Század elején Bezdéden volt Magyarországon a legnagyobb szeszfőző gőzerőre berendezve, melyet báró Ghillányi alapított. Több részvényes tagja volt, s egy Gall nevű intéző irányította (vö. Borovszky 1900: 19, 479). Külön birtokos a református egyház, mert 7 7/8 első osztálybeli egész jobbágytelekkel rendelkezett (vö. Fényes 1851: 130).
A II. József kori népszámlálás 27 nemest említett a községben. A kis lélekszámú (578 lakosú) faluhoz képest sok volt a nemesi család. Elképzelhető, hogy Mária Terézia korában kaptak egyes bezdédi családok nemesi oklevelet katonai szolgálataikért. Többségüknek egy telke volt mindössze, s életmódjuk, gazdaságuk alig különbözött a jobbágyokétól, maguk is parasztként dolgoztak, csak adómentességükben és nemesi kiváltságaikban különböztek.
A falu életfolytonossága nem szakadt meg még átmenetileg sem. A temető sokáig a falu közepén, a templom körül volt. 1778. április 27-én temettek először (öreg Kóji Gergelyt) a falu szélén kialakított új temetőbe. A halálozási bejegyzésekből képet kaphatunk arról is, hányféle betegség, kór, tragédia tizedelte a lakosságot. 1831-ben és 1873-ban kolerajárvány pusztított, 69 illetve 71 fő volt a református halottak száma (Hnt. 1984: 94). 1834-ben és 1835-ben himlőjárvány terjedt, 31-31 fő volt a református halott. Egyéb halálozási okok: „vérhas, szárazbaj, dagadás, tífusz, sárgaság, hideglelés, lépfene, torokgyík” stb. … 1836. április 27-én ismét új temetőt nyitottak (58 év után), egy 14 napos gyermeket (Battyányi Lajos) temettek oda elsőként. A halálozási anyakönyvben a temetést különböző módon rögzítették: „eltemettetett, eltakaríttatott, helyeztetett a temetőbe, temetődött, a sírnak hantjai alá bocsátották az örök nyugalomba bocsátották” stb. … 1848-ban, a községben viszonylag nagy létszámú nemzetőrséget szerveztek, a szabadságharc alatt pedig húsznál több honvédet állítottak. A jobbágyfelszabadítás idején a falut a korábbi tulajdonos családok leszármazottai birtokolták. 1898-ban a Várkonyi-féle agrárszocialista mozgalomnak Bezdéden volt az egyik szabolcsi központja. A XX. század elején a falu körjegyzőségi székhely volt, vasútállomása már ekkor is működött. Az I. világháború megtizedelte a férfilakosságot, a hadikölcsönök pedig gazdaságilag is kimerítették a falut. A háború 37 férfi életét követelte. 1919-ben helyi munkástanács alakult, de a román megszállók hamarosan megbuktatták. 1924-ben a Nagyatádi–féle földreform keretében házhelyet juttattak a szegényebb családoknak. Ezután épült ki fokozatosan a község déli része, az ún. Újfalu. A legtöbb család (340) mezőgazdasággal foglalkozott, 10 iparos, 9 kereskedő és 4 tisztviselő család volt rajtuk kívül a faluban. A II. világháború nagy változásokat idézett elő a település életében. 1944-ben elhurcolták Auschwitzba a helyi zsidóságot, senki nem tért vissza közülük. A II. ukrán front közeledésekor többen (bérlők, intézők, értelmiségiek) elmenekültek, egy részük végleg oda is maradt. A front közel három hétig állt Tiszánál. A megszállásnak és ágyúzásnak több helyi áldozata is volt.
Az 1945-ös földreform nagyarányú átrétegződést eredményezett a helyi társadalomban, Többségbe kerültek a kis- és középbirokosok. 1950-ben megalakult a helyi tanács. 1951-ben az első termelőszövetkezet, de ez 1954-ben felbomlott. 1956. november 4-én szovjet tankok vonultak át a falun, egy helybeli lakost elgázoltak. 1959-ben újjászervezték a termelőszövetkezetet. A férfiak nagy százaléka a kis kereset miatt mégis egyre inkább a környéken létesülő ipari üzemekben vagy a vasútnál kereset (talált) biztosabb megélhetést. Sokan még az ingázást is vállalták akár évtizedekig is. A falukép az 1960-as évektől kezdve folyamatosan változott, az utóbbi tíz évben egyenletes ütemben fejlődött. Kiépült a gázhálózat, a lakások többségében vezetékes ivóvíz van. Az időskorúak aránya alacsony, sok a fiatal és a középkorú. Nincs elvándorlás, a népesség lassú mértékben emelkedik. 1996-ban 28 elhalálozásra 41 élveszülés jutott, 2000-ben 14 halottal szemben 44 születést regisztráltak.
A község határában megterem az alma, szántóterületein a kukorica, a burgonya, a kalászosok nagy része. Állattartás csak a lakosság saját ellátására történik Tiszabezdéd címere, zászlaja, pecsétje Tiszabezdéd község az ország és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye északkeleti szögletében. Címere álló csücsköstalpú pajzs, pamettadíszes arany keretben. A pajzsmező kékkel, ezüsttel és zölddel habosan vágott. A felső kék mezőben két mítikus vörös lény – jobbról egy ágaskodó SZIMURG, balról egy ugyancsak ágaskodó SZENMURV – fordul szembe egymással, közöttük a cölöp helyén, fejmagasságban egyenlő szárú arany kereszt, alatta pedig nyolcsugarú arany csillag lebeg. A habosan vágott ezüst mező díszítetlen. Az alsó, zöld mezőben a pajzstalp ívét követő hét arany búzaszál fölött a cölöp helyén jobbra néző, erősen stilizált, ezüst lélekmadár lebeg. A pajzs felső élén vörös prémű, arany süvegcsúccsal ellátott honfoglaló föveg helyezkedik el, melyet középütt, mintegy jelvény gyanánt felfelé burjánzó zöld palmetta díszít. A foszlányok: jobbról vörös és arany, balról kék és ezüst. Bár Tiszabezdéd területe régészetileg jól adatolhatóan a neolitikum óta lakott, címeralkotásában az ihlető mégis az egyedülálló magyar honfoglalás kori lelete, az egyetlen tarsolylemez, amelyen máig ható érvényű mitologikus jelképeket alkotott a kortárs ötvösművész. A címer uralkodó szimbóluma a cölöp helyén lebegő arany kereszt, hangsúlyozza, hogy a település lakói már több, mint ezer esztendővel ezelőtt a kereszténységhez csatlakoztak, az arany (betlehemi) csillag pedig kifejezi, hogy döntő többségük a református hitfelekezet tagja. A kereszttől jobbra az iráni, kaukázusi és szibériai mítoszokban gyakran szereplő, halhatatlan fátummadár, a Kaf hegyen a tudás fáján fészkelő, jósló, hallatlan erejű, gyógyító hatalmú SZIMURG fordul balra. Tollazatának pompájával felülmúlja még a pávát is, ezért pávasárkánynak is nevezik. Az alvilág-járó hősök eredményes segítője, s mint ilyen, a magyar hiedelmektől sem idegen, mint ezt a „Fehérló fia” c. népmesénk tanúsítja. Az életet adó erőt, a hősi küzdelmet, tenni akarást – amely a település lakóira is mindig jellemző volt – és az eredményes munkálkodást jeleníti meg. A bal oldalon a „madarak királyának lakhelyén”, a „minden magok fáján” fészkelő kutyafejű, kutyalábú, kétszárnyú, halpikkelyes testű mítikus lény, a SZENMURV (kutyamadár) ágaskodik. Külleme jelképezi, hogy uralja a földet, az eget és a vizet. Ő szórja szét a világon a magvakat, így a termékenység letéteményese, a földművelés – mely Tiszabezdéden is meghatározó termelési ág – segítője. A dél-orosz sztyeppen vándorló magyarság számára sem lehetett idegen, hiszen kevéssel később (980) Vlagyimir fejedelem szobrot is emeltetett ott tiszteletére. A „bezdédi ötvösművész” megfogalmazásából úgy tűnik, e két mítikus lény már beépült a helybéliek világképébe, itt már a kereszt, a kereszténység és az ezzel járó életforma-változás védelmezőiként jelennek meg. Középütt a két habos vágás közötti ezüst mező a közeli, s a település nevében is szereplő Tisza folyóra utal. A zöld mezőben szimmetrikusan elhelyezkedő hét arany kalász megjeleníti a magyarság szent számát, a megtelepülő hét törzset, a település gabonatermesztő, földművelő jellegét, a szorgos munka eredményeképpen remélt bő termést. A búzakalászok fölött lebegő lélekmadár felidézi a honfoglalók hiedelemvilágát, emlékeztet a település halottaira, kivált azokra, akik ezeréves múltunk során forradalmaink, szabadságküzdelmeink és a nagy világégések hősi halottai vagy áldozatai voltak. Megidézi ugyanakkor a Szent lelket is, hogy áldó kegyelmével segítse a helybéliek boldogulását. A keret palmettái, s különösen a süveg hasonló díszítése az ősi hitvilág világfájára, égig érő fájára utalnak, amelyet itt a Nyírségben is „lignum crucis arbor vitae” (keresztfa az élet fája) jegyében tisztelnek. Maga a süveg annak a magyar vitéznek a felidézése, aki ősei sírját elhagyva a sztyeppen, a helybéliek nyelvén „bez ded” (ős, nagyapa nélkül) érkezett ide. A foszlányok a mezőgazdasági munka sokrétűségét és a jól megművelt föld buja termékenységét idézik. A település zászlaja, lobogója fekvő téglalap, fehér, felül (1/9 arányú) kék, alul (1/9 arányú) zöld sávval. A címer a fehér mező közepén helyezkedik el, tengelye rúddal (őrfával) párhuzamos, alatta homorú ívben arannyal a „Tiszabezdéd” felirat olvasható. Labarum v. rideau (függöny) alakban használva a kék sáv a (heraldikai) jobb, a zöld a bal oldalra kerül. A címer a zászlótest felső harmadában helyezkedik el, 900-kal befordul, tengelye a hosszanti oldalakkal lesz párhuzamos, alatta az említett felirat az alsó harmadában jelenik meg. A zászlólap vége arannyal rojtozott. Pecsétjén középütt a címer található, a körirat pedig: „Tiszabezdéd község”.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
TISZABEZDÉD
A Tomaj nemzetségből származó Losonczi család királyi adományként nyerte Bezdédet, mivel támogatta Károly Róbertet a kiskirályok elleni küzdelemben. A település 50jobbágyháztartásval jelentéktelen hely volt, 1956-ban is mintegy 130-140 lakosa lehetett. 1839-ben 1257 lakosa volt. A reformkorban itt működött az ország legnagyobb szeszfőzdéje. 1848-ban viszonylag nagy létszámú helybeli nemzetőrséget szerveztek, a szabadságharc alatt 20-nál is több honvédet állított ki a község. XX. század elején Bezdéd körjegyzőségi székhely volt. Vasútállomása akkor is működött. A Nagyatádi-féle földreform során házhelyet osztottak a szegényebb családoknak.Kisvárdától észak felé tartva a 4-es főúton, rétközi falvak mellett visz el az utunk. Az ukrán-magyar határ irányában mintegy 15 kilométert haladva érjük el Tiszabezdédet. A ma 2000 lelkes észak-nyírségi települést már a 13. század elején említik. Építészeti, kulturális emlékek: Már a 9. században megszállták a magyarok, amit az 1896-ban feltárt honfoglalás kori temető is bizonyít Műemlék református temploma a Kossuth utcán, magasodik. A támpilléres épület déli oldalán késő gótikus, pálcatagos, gyámköves kapukeret van. Belső terében a boltozatot tartó gyámköveket szakállas férfi-, medve- és majomfejekkel díszítették. A szentélyzáródásban igen szép indás, virágszirmos szentségtartó, a déli oldalon kegyúri ülőfülke van. A középkori templomhajót a 19. század közepén megtoldották, bővítették, átalakították.
Tiszabezdéd értékes leletei közül párját ritkítja az a tarsolylemez, melyen a pálmalevélcsokrok és életfa-motívum között két pogány mitológiai szörny (pávasárkány és kutyamadár) egy bizánci keresztet fog közre. (Ma a Magyar Nemzeti Múzeumba látható.) A korábbi időkből származnak a cserépedény-töredékek és egy égett anyag női szobrocska torzója, a „bezdédi Vénusz” leletek. A község római katolikus temploma 1845-ben épült.A tiszabezdédi Kerek Holt –Tisza ellipszis alakú, alig 300 méteres holtág, változatos az élővilága, szép a környezete- vizét a tiszai árhullámok frissítik. Ez a holtág pár év múlva idegenforgalmi látványossággá válhat. A településtől északra található a126m magas Tetenke - hegy. Erdőinek jelentős részét hazai és nemes nyárak, valamint akácosok alkotják. Kisebb területeken találkozhatunk lágy lombúakkal és tölggyel is. Talaja kovárványos barna erdőtalaj. Szociológiai jellemzők, infrastruktúra, gazdaság: A községben háziorvosi szolgálat áll a lakosság rendelkezésére, ezen belül egy fiókgyógyszertár működik. Az idősek klubja 20 fős. A 75 férőhelyes óvoda maximálisan kihasznált. 1990-ben adták át a 8 tantermes iskolát. A jelenlegi tanulólétszám 245 fő. A községi könyvtár 10. 7 ezer db kötettel várja az olvasókat. Művelődési lehetőséget kínál a művelődési ház, sportolni az iskolai tornateremben és a sporttelepen lehet. A község területén MOL benzinkút van, a határforgalom nehézségeinek enyhítésére kamion-várakozó- hely létesült.A községben működő cégek közül legjelentősebb, a Mol Rt, az Euró-kapu Kft, és a szénosztályozó Kft. |
||||||
 |
||||||
 |
||||||
| (C) 2009 Soft-Dekor Informatikai Rendszerház Kft. // Weblap készítés, Webáruház készítés, Kiadványszerkesztés, Grafika ( Bejelentkezés ) | ||||||